Sötét van.Félek.Fázok.
Kietlen vidéken járok.
Hát nincs itt senki,
ki életem szebbé tudná tenni?
Nincs válasz, csak kétség.
A választ elrejti a sötétség.
Erőm fogytán, kedvem borús,
Már csak test vagyok, csont és hús.
És nincs itt senki,
aki meg tudna menteni...
Hidegség járja át lelkem,
a poros földön egyedül fekszem.

És akkor megláttam őt.
Az embert, a férfit, a megmentőt.
Hozzám lépett, felemelt,
S szívem újra hevesen vert.
Ő volt a nyugalom, a béke,
Örökre bennem él emléke.
Erőt adott nekem,
Hogy mit elkezdtem, tovább vigyem.

Most süt a nap.Jó a kedvem.
Mindezt csak neki köszönhetem!
Neki, ki bár sápadt és gyenge,
Mindenkinél több az ereje.
Hatalmas teher nyomja vállát
Mégsem adja fel nagy álmát.
Hogy az igazság még mindig fontos,
S elnyeri bűntetését a gonosz.

Nincsen hozzá senki fogható!
Ő az egyetlen, az utánozhatatlan
- Lupin professzor!